Betöltés...

Híres elődeink

Pónya László válogatásában

A Győri Evangélikus Iskola egykori diákjai között sok később híressé vált tanuló volt. Így 1587-ben itt tanult Szenczi Molnár Albert is, aki így vall erről: Alig töltöttem el szüleimnél tizenkettődik esztendőmet, hazámbul ottan hamar kibudostam és először Nagy-Győrött... lött tanulgatásomnak szállása.

Az iskola eredményei természetesen a képzett és feladatuk magaslatán álló tanítóknak köszönhetőek. Nem egy közülük később neves püspök (pl. Perlaky József és Fábry Gergely) vagy országos hírű, kiváló pedagógus lett, mint Péterfy Sándor, a magyar tanítóság hivatott vezére, a Tanítók Atyja, akinek az iskola falán emléktábla, nevét az előtte húzódó utca őrzi. Torkos András a wittenbergi egyetemen is tanított, Szeniczei Bárány György pedig Halléban adta ki a magyar neveléstudomány első kézikönyvét Oktatás a gyermeknevelésről címmel.

Dézsi Lajos Szenczi Molnár Albert című munkájában azt írta: A győri iskola már ekkor is híres volt.

Iskolánkban tanított 1783-tól Zathureczky Sámuel, aki nemcsak tanítóként, hanem kántorként is fél század évnél tovább szolgálta egyházunkat, s nevét őrzi jelenlegi énekeskönyvünk négy énekének dallamkincse.

Szászky Tomka János iskolai naplókat készített és könyvtárat létesített, Benedek Vince pedig - aki Győrújfaluról került iskolánk nevelőtestületébe - irodalmi munkásságával vált ismertté.

Érdemes megjegyezni, hogy Fodor Kálmán ének-zenei munkásságát Kodály Zoltán is nagyra értékelte, amikor 1948-ban a genfi zenei versenyre maga jelölte iskolánk gyermekkórusát. Meghallgatta a kórus bemutató jellegű hangversenyét, s a vele együtt jelenlevő Rőzler Endre operaénekessel elcsodálkozott azon, hogy a gyermekek mindegyike tudott hangjegyekről énekelni. Végül megjegyezte, hogy ide kellett jönnie azért, hogy úgy hallhassa műveit, ahogyan elgondolta és leírta azokat. Sajnos, a genfi utazásból semmi sem lett, mert egy egyházi iskola énekkara akkor nem szerepelhetett nyugati országban.

Nem hagyhatom ki a sorból Fodor Kálmán tanárurat sem, aki gyülekezetünk karnagya és iskolánk énektanítója volt, akinek gyermekkórusa országosan ismert volt, többször szerepelt a Magyar Rádió műsorában és gyönyörködtette templomi hangversenyeken a gyülekezet tagjait.

A névsor persze korán sem teljes, mert nem is lehet az. Nem is törekedtem teljességre, csak néhány gyöngyszemet neveztem meg, talán a legfényesebbeket. De e néhány név is meggyőzően bizonyítja, hogy sok tehetséges tanító munkálkodott iskolánk tanulói javára.